Falusi élmény, igazi családi birtok

Sajtüzemünk folyamatosan üzemel családi birtokunkon, mellette valódi falusi élményekkel, rendezvénylehetőségekkel és szálláshelyekkel várjuk látogatóinkat.

RÓLUNK

Ős- illetve kistermelőként, családi közreműködéssel készülnek a Tekeresvölgyi Családi Birtok tejtermékei 2008 óta. Ma már 50 magyartarka tehenünk tejét dolgozzuk fel, ökológiai gazdaságunkban.

Fontosnak tartjuk, hogy segítsünk megismertetni az emberekkel a minőségi élelmiszer fogyasztás előnyeit, valamint azt, hogy hosszútávon erre egy életformaként tekintsenek. Szerencsére rajtunk kívül sok más termelő is biztosítja már országszerte ennek alapjait.

Számos más készítményünk mellett, főként a karakteres, érlelt, félkemény és lágy sajtjaink a manufaktúra zászlós terméki. Ezekre a hosszú érlelésű sajtokra vagyunk mi is a legbüszkébbek és erre szeretnénk a legtöbb hangsúlyt fektetni a jövőben is.

 

Birtokunk nem csak tejfeldolgozással foglalkozik, más haszonállatainkból is saját termékeket készítünk. Ehhez kapcsolódva disznótoros programokon is részt vehetnek vendégeink, valamint egyéb más rendezvények (szervezett sajtkóstolók, gasztronómiai programok) befogadására is alkalmas a birtok közepén elhelyezkedő 42 fős rendezvénytermünk.

 

A hozzánk ellátogatók meg is szállhatnak nálunk, igényesen kivitelezett családi apartmanokban.

Mivel foglalkozunk?

manufaktúra

Mára már 50 magyartarka tehenünk friss tejét, kb. 3000 litert dolgozunk fel hétről hétre.

A Tekeresvölgyi Manufaktúra a kezdetektől fogva családi vállalkozásként működik, így családunk minden tagja kiveszi részét a feladatokból.

 

Minden korosztály számára alkalmas program a sajtkóstolás. Legyen szó akár óvodás, iskolás és felnőtt csoportról. 10 főtől bárki számára lehetőség van személyre szabott látogatás kialakítására.

SZÁLLÁS

A sajtüzembe látogató vagy pihenni vágyó vendégeinket családi apartmanokban, minőségi környezetben tudjuk elszállásolni.

 

rendezvények

Csapatépítők, Születésnapok, Kolbásztöltés egy-egy hétvége keretében!

Kovács Csaba

E-mail: info@tekeresvolgyi.hu

+36 30 9470 780

 

 

Kovácsné Szabó Hajnalka

E-mail: info@tekeresvolgyi.hu

+36 30 247 1986

 

 

Kovács Zsófia

+36 30 205 2500

E-mail: info@tekeresvolgyi.hu

Elérhetőségünk

Állandó piacok

 

Tihany Piac Placc

Szombat, 8:00-13:00

Helyszín: Tihany-rév

 

 

Liliomkert piac

Vasárnap, 8:00-13:00

Helyszín: Káptalantóti

Címünk

 

8248 Nemesvámos,

Kovács Tanya 1.

 

 

Állandó nyitvatartás a birtokon

 

H: 8:00 - 15:30

K: 8:00 - 17:00

Sz: 14:00 - 17:00

Cs-P: 8:00 - 17:00

Sz-V: Zárva

© 2018 – Minden jog fenntartva

RÓLUNK

Ős- illetve kistermelőként, családi közreműködéssel készülnek a Tekeresvölgyi Családi Birtok tejtermékei 2008 óta. Ma már 45 magyartarka tehenünk tejét dolgozzuk fel, nem minősített biogazdaságunkban.

menü